Hírek


     A nézők is zsűrizik a műrepülőket
     Sövegjártó Zoltán | 2009-06-25 13:16:20

Július elején Balatonfüreden kerül sor a Grand Aero Challenge-re, az egyedülálló nemzetközi műrepülő show-ra, amelynek versenyszámai a szinkron repülés, a ballon vadászat és a freestyle műrepülés. A nemzetközi mezőnyt az Európa-bajnok ötletgazda, Veres Zoltán mellett dél-afrikai, szlovák, spanyol, olasz és német pilóta alkotja.

Az első számban a versenyzők párokat alkotva a balatonfüredi kikötő vízfelülete felett mérik össze tudásukat. A feladat során a két repülőgép egyszerre repül át a rajtvonalon majd ugyanazt a programot repülik végig egymás mellett: a gyorsaság számít, de a bírák a gyakorlatok pontos végrehajtását is figyelik.

A ballonvadászat során három kísérletet tehet a pilóta arra, hogy a repülőgép orrára szerelt tűvel kilukassza a fél méter átmérőjű meteorológiai léggömböt. A feladatot nehezíti, hogy csakis a ballon alól, maximum 20 fokos szögben – mintegy a vízfelületről felfelé – süvítő repülő vadászhatja le a ballonokat, amikor azok 200 méteres magasságba érkeznek.

A párharc és a vadászat után békésebb műfajban bizonyíthatnak a pilóták. A freestyle verseny zenére komponált műrepülő bemutató, amely a parton is hallható akkordok dallamára szórakoztatja a füredi sétány közönségét. A nézők befolyásolhatják a verseny kimenetelét, hiszen SMS-ben leadott helyszíni szavazataik nyomán alakulnak ki az utolsó viadal pontszámai.

A július 1-jei szabadedzés után július 2-án 10, 12, illetve 14 órától kerül sor a három légitusa versenyeire. A Grand Aero Challenge a Kékszalag fesztivál egyik felvezető eseménye, a belépés ingyenes.

A fotón: Veres Zoltán néhány méterrel a víz fölött ( Fotó: Vékássy Bálint )

(A szöveg és a kép sajtóközlésre szabadon felhasználható.)


További információ:

www.grandaerochallenge.com

Ganczer Gábor, 06 30 637 76 76, ganczer.gabor@yahoo.com